magyarkupa2006
magyarkupa2006
MIT LÁTHATOK ITT?
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
FIGYELEM!

Az oldalon található képek szerzői jogvédelem alatt állnak. Bárminemű felhasználásukhoz, publikálásukhoz az engedélyem szükséges!

 
MIKOR TÖRTÉNT?
 
CIKKEK

FMH.2006.05.18

Drámai csata után óriási siker

Budapest - A Felsőpakony-Törökbálint előmérkőzés után, a Magyar Kupa döntőjében az FC Fehérvár és a Vasas játszott egymással tegnap este. A fehérvári piros-kékek történelmet írtak, hiszen először hódították el a serleget.A kupadöntő előtt, kedden délelőtt tartotta az utolsó edzését az FC Fehérvár, így a játékosoknak majd’ 30 órájuk maradt a pihenésre. A csapat tagjai tegnap 14.15-kor találkoztak a Sóstói Stadionban, majd az őket szállító autóbusz 14.30-kor gördült ki a létesítményből. Budapest határától rendőri felvezetést kaptak, így zökkenő nélkül érkeztek meg az Üllői úti stadionba.

Ott már javában zajlott a Sport Tv-kupa fináléja, a Felsőpakony és a Törökbálint csapatai között. Ezen a mérkőzésen végül 3-1-re a Törökbálint csapata győzött.

A későbbi főszereplők közben már a Magyar Kupa fináléjára készülődtek. A fehérváriak öltözőjében Farkas Balázs is ott volt, s izgatottan várt a Magyar Labdarúgó-szövetség fellebbviteli bizottságának a döntésére. Hiába, a testület helyben hagyta a két mérkőzésre szóló eltiltását, így nem léphetett pályára.

Miután befejeződött az előmérkőzés, a két csapat kivonult melegíteni a gyepre, s tette mindezt 4000 őrjöngő fehérvári drukker kiabálása közepette. A túloldalon mindössze 2-300 Vasas-drukker foglalt helyet.

Irtózatos hangorkán közepette az FC Fehérvár kezdte el a játékot. A második percben Németh buktatta Sitkut, a bal oldali szabadrúgást Dvéri ívelte be, a Vasas kapusa kiöklözte a labdát. Alumona 17 méteres lövése egy védőről vágódott vissza a mezőnybe. A 4. percben Sebők is labdához érhetett, amikor Waltner elől fülelt le egy hosszú indítást a 16-osnál. A 6. percben Szabó Ottó veszélyes beadása suhant el az FC Fehérvár kapuja előtt, majd a 11. percben Bárányos 18 méteres lövését öklözte ki Sebők, a kipattanó labdát Waltner hat méterről szúrta kapura, de Sebők biztosan fogta a labdát. A 14. percben Sitku lépett ki a jobb oldalon, de lövés helyett cselbe bocsátkozott és az angyalföldi védelem felszabadított. A mérkőzés eddigi képén nem látszik a két csapat bajnoki táblázaton elfoglalt helye közti különbség. Továbbra is a Vasas volt támadásban. A 21. percben Szabó Ottó erőszakosan szerzett labdát a fehérvári térfél jobb oldalán, majd két csel után 16 méterről kapura lőtt, ám a lövés fölé szállt. Az eddig gólra törőbben játszó angyalföldi gárda a 24. percben szerezte meg a vezetést. A fehérvári Dvéri saját 16-osa felé passzolt amire nem reagáltak, így egy angyalföldi középpályás, a lesen kiugró Waltner elé pöccintette a labdát, aki egyedül tört a fehérvári kapura és 16 méterről Sebők fölött a kapu jobb alsó sarkába emelt, 0-1. A 30. percben Zováth rúgta fel Lattensteint, Dvéri 21 méteres szabadrúgása a sorfalról pattant ki, a labdát Bozics a kapu fölé vágta. Ezekben a percekben meglehetősen görcsösen játszott a Fehérvár, a lesből kapott gól rányomta a bélyegét a csapat játékára, ráadásul a délutáni esőtől kissé vizes gyep is Dvériéket zavarta jobban. A 40. percben Szabó szöglete csavarodott veszélyesen a kapu elé, de Németh N. feje előtt elsuhant a labda. A 43. percben Sitku 15 méteres lövését fogta Németh G., a Vasas kapusa, majd a félidő lefújása előtt Bozics vezette fel a labdát, majd 20 méteres lövése centikkel kerülte el a kaput.

A második félidőre a VIDI játékosai érkeztek előbb. A 46. percben Zováth felrúgta Dvérit az angyalföldi térfél közepén a szabadrúgást Kuttor passzolta a 11-es pontnál álló Sitku elé, aki laposan Németh G. hasa alatt a jobb alsó sarokba gurított, 1-1. A további percekben is a FC Fehérvár nyomás alatt tartotta a Vasas kapuját, amely az 57. percben ismét eredményre vezetett: Molnár felrúgta Sitkut a térfél jobb oldalán, a szabadrúgást Dvéri ívelte középre és a hosszú oldalon, mintegy hét méterről Schwarcz fejelte a hosszú sarokba, 2-1. A második fehérvári találat után is a piros-kékek maradtak támadásban, ám a szurkolók azért háborogtak többször is joggal, mert Székely partjelző a lengetéseivel többször is Dvériéket sújtotta. A Vasas trénere, Pintér Attila úgy gondolta, hogy támadniuk kell, ezért a középpályások helyett csatárokat küldött be. Ennek is köszönhetően előbb Janjics 5 méteres fejese, majd Csordás 15 méteres lövése kerülte el centikkel a kaput. Ez is azt jelezte, hogy a Vasas még egyáltalán nem adta fel a harcot. A 75. percben Molnár adott középre a jobb oldalról, és a hórihorgas Gyánó fél méterrel fejelt mellé. A beküldött angyalföldi támadók meghozták a kívánt hatást, hiszen a Vasas támadójátéka nyíltabb lett és 2-1-es fehérvári vezetésnél már nem volt veszíteni valójuk. A játékvezetés továbbra is a fehérváriak kárára történt, a mérkőzés 80. percében a már sárgalapos Kapics buktatta Sitkut, de Megyebíró játékvezető csak figyelmeztette, pedig kijárt volna a második sárga és az idő előtti zuhany. Az FC Fehérvár előnye tudatában átadta a kezdeményezést az angyalföldi alakulatnak, akik azonban sokáig nem tudtak mit kezdeni a betömörülő fehérvári védelemmel. Egy váratlan akció hozta meg a Vasas egyenlítő gólját. A 84. percben Vincze buktatta Gyánót jobbról, a kaputól 19 méterre, Bárányos szabadrúgása félmagasan szállt középre és a kaputól három méterre érkező Balog kotorta a labdát nagy nehezen a fehérvári kapuba, 2-2. A gól egy kicsit felhozta a Vasast, amit Csordás 25 méteres veszélyes lövése is jelezte. A mérkőzés könnyen eldőlhetett volna a rendes játékidőn belül is, hiszen az utolsó két percben őrületes helyzeteket dolgozott ki az FC Fehérvár. Előbb a 90. percben Vincze passzolt Sitkuhoz a 16-oson belülre a visszagurított labdát, ismét ő lőtte veszélyesen az angyalföldi kapura, Németh G. bravúrral védett. A szögletet a kapu torkából Schwarcz bólintotta le a gólvonalra, ám a játékszer a kapuvasról pattant a mezőnybe.

Következett a kétszer 15 perc hosszabbítás, ennek az első része nem hozott gólt. Nagy küzdelem folyt a pályán mindkét csapat a győztes találatért harcolt, ám a ráadás második 15 perce sem hozott eredményt. Ekkor következtek a büntetők. Az első három sorozatban Sitku, Horváth F., Koller, illetve Bárányos, Csordás és Gyánó belőtte, 3-3. Dajics, Janjics lövését a kapusok hárították. Csizmadia, Tóth A., Kuttor és Zováth is belőtte, s ezt tette Bozic is. Következett a Vasasos Molnár akinek a lövését Sebők szenzációsan hárította.

Ezzel a Magyar Kupa idei győztese az FC Fehérvár lett. Te jó Isten, ennyi keserv után végre, hogy ezt is megérhettük!

FC Fehérvár-Vasas SC 2-2 (2-2, 0-1), büntetőkkel 6-5               Üllői úti stadion, 7000 néző.

Vezette: Megyebíró János. (Székely Ferenc, Tompos Zoltán)

FC Fehérvár: Sebők - Csizmadia, Kuttor, Koller, Horváth - Dvéri, Schwarcz, Bozics, Lattenstein - Alumona, Sitku. Vezetőedző: Csertői Aurél.

Vasas SC: Németh G.- Balog, Janjics, Tóth A., Molnár - Németh N., Pintér, Zováth, Szabó - Bárányos, Waltner. Vezetőedző: Pintér Attila.

Csere: Horváth G. helyett Vincze (73. perc), Alumona helyett Dajics (78. perc), Dvéri helyett Horváth F. (107. perc), illetve Pintér helyett Kapics (a szünetben), Németh Norbert helyett Gyánó (61. perc), Szabó helyett Csordás (69. perc).

Sárga lap: Sitku, illetve Kapics, Zováth, Molnár, Waltner.

Szögletarány: 6:6 (2:3).

Matók János, Csepi Mátyás

 

Jöttek, láttak, győztek

FMH 2006.05.19

Székesfehérvár - Sok ünneplést megért már a Városház tér, de ilyet, mint ami szerdáról csütörtökre virradóra történt, feltehetően még nem. A több ezres tömeg joggal ünnepelt.Talán csak a legendás, az 1984-85-ben UEFA-döntős Videotont köszöntötték a szurkolók olyan vehemenciával, mint ami szerdán kijutott az FC Fehérvár csapatának. A fieszta már az Üllői úton elkezdődött, a csapatnak szurkoló 4000 drukker hihetetlen atmoszférát teremtett a stadionban, miután Molnár büntetőjét Sebők Zsolt káprázatos vetődéssel hárította. Persze, a szurkolásra addig sem lehetett panasz, a fanatikusok addig is kitartóan és sportszerűen - a rivális szidalmazása nélkül - biztatták a kedvenceket.

Régóta vártunk erre a sikerre, ami végül is kijárt már a klubnak, a csapatnak. Ami nem jött össze korábban, az most sikerült. Meglett felnőttek, férfiak és nők, lányok és fiúk, ismerősök és ismeretlenek borultak egymás nyakába az utolsó sípszó után, hogy utat engedjenek a felszabaduló érzelmeiknek. Könnyeztek, sírtak és nevettek a lelátón, de a játékosok is ezt tették a zöld gyepen. Mindent összevetve: fantasztikus látvány részesei lehettünk mindannyian, akár a stadionban, vagy a televízió képernyői előtt. A mérkőzésre egy rossz szavunk sem lehetett: igazi kupadöntő volt, annak minden jellegzetes sava-borsával együtt.

Aztán kiürült az aréna, s a szurkolók Fehérvárra igyekeztek, hiszen tudták: a siker együtt jár a Városház téri felhőtlen ünnepléssel. Miközben a különvonat megérkezett az állomásra, a csapat is befutott a Sóstói Stadionba, ahol nyitott autóbuszba szálltak át, majd elindultak a belvárosba.

A tömeg addigra már több ezer főre duzzadt, s amikor a Liszt Ferenc utcán megjelent a busz, elkezdődött a fieszta...

A Himnusz közös eléneklése után, Warvasovszky Tihamér polgármester illette dicsérő szavakkal a „hősöket“, mondván: „Bebizonyítottuk, hogy kell a futball a városnak, s nagyon büszkék vagyunk arra, hogy nekünk ilyen edzőink, játékosaink és ilyen szurkolóink vannak.“ Aztán Végvári László lépett a mikrofon elé, hogy előadja a kupagyőztes tiszteletére írt legújabb szerzeményét.

„Szevasztok! Nagyon köszönjük, de még nem állunk meg... “ - harsogta boldogan az éjszakába Csertői Aurél vezetőedző, s könnyen elképzelhető, hogy milyen volt erre a szurkolók fogadtatása. Zengett, zúgott a tábor, egymás után énekelték el a piros-kékek különböző indulóit, s kitartóan skandálták: kupagyőztes, kupagyőztes!

Az ünnepeltek közben a városháza emeletére, a tiszteletükre rendezett alkalmi fogadásra igyekeztek, s persze ahogy az ilyenkor szokásos, az „erkélyjelenet“ sem maradhatott el. Egyenként, a díszes Magyar Kupa serleggel léptek ki, s azzal is újabb, viharos hangorkánt csikartak ki a tömegből.

Közben a klub többségi tulajdonosai is boldogan zsebelték be az elismeréseket. Szieben László nemes egyszerűséggel csak annyit mondott: „Veni, vidi, vici, ugye, ez mindent elárul...“ Társa, Pribeli Ferenc elmondta, hogy a gyomra még mindig akkora, mint egy mókusé, de már az örömtől. Ezért az érzésért, ezért a percekért vállalt szerepet a klubnál, hiszen ezt az örömöt az üzleti életben nem kapja meg az ember.

Pillanatnyi érzéseit osztotta meg velünk Dvéri Zsolt is, aki nagyon boldog volt, hiszen visszatérése után az egyik célját, a csapattal együtt már elérte. De még csak az egyiket, s nagyon reméli, hogy a másik is beteljesül.

Kupagyőzelem? A csapatkapitány Kuttor Attilának a szerdai volt a negyedik a sorban, de mint elmondta, számára ez a legbecsesebb ereklye. A szurkolók körében népszerű „Kutya“ is azt hangoztatta, hogy ezzel az idei szezonnak még nincs vége, a csapat nem áll le a cél előtt. Azt is megjegyezte, hogy kalapot emel a drukkerek előtt, s nagyon büszke erre a táborra.

A közönség kedvenc Horváth Ferenc is negyedszer lett már kupagyőztes, ám a két izraeli és a belgiumi sikerét is gondolkodás nélkül odaadta volna a Magyar Kupáért. Annak pedig külön is örült, hogy a sors jóvoltából, először Fehérváron ízlelhette meg ezt a nagyszerű érzést.

Román kupagyőzelemmel már rendelkezett Daniel Tudor, aki most végtelenül boldog, hogy ezt Magyarországon is elmondhatja magáról. Felszabadultan örült a sikernek, amiből társa, Sebők Zsolt tevékeny részt vállalt, a két büntető hárításával. Mint elmondta, szinte megérezte, hogy Janjics és Molnár milyen irányba lövi a labdát. Sikerült, s természetesen ő is nagyon boldog, hogy ennyivel is tudott segíteni a csapaton. Aztán halkan megjegyezte: ropant büszke arra, hogy az FC Fehérvár tagja lehet.

Még váci játékosként, a Ferencváros ellen már döntős volt Schwarcz Zoltán, ám akkor vesztes csapat tagjaként hagyta el a pályát. Akkor a siker sajnos elmaradt, s ezért is érezte úgy, hogy a szerdait már illene megnyerni. Sikerült, s erre nagyon büszke.

Az Fehérvár FC Kft. ügyvezetője, Gál László a múltból indult ki, hiszen nagyon messziről indult el a klub, míg végre révbe ért, s menet közben többször is voltak mélypontok. Ezért külön is megköszönte Világosi Gábor és Szelier András segítségét, ami a nehéz időkben fontos volt. Gál azt reméli, hogy a szerdai diadal valami más, hasonlóan nagy tettnek lesz a kezdete.

Koller Ákos számára, eddig két gyermeke jelentette a napi boldogságot, egészen szerdáig. Mert attól fogva az MK-győzelmet és az FC Fehérvár csapatát örökre szívébe zárta. A gólvágó Sitku Illés „Béla“ annyira boldog volt, hogy szavakkal nehezen tudta kifejteni az érzéseit. Erre vágyott világéletében, s külön köszönetet mondott a szurkolóknak.

„Kisperás“, azaz Horváth Gábor édesapja nyakában örvendezett, aki fejet hajtott fia előtt, hiszen ami neki a pályafutása során nem sikerült, az a gyereknek összejött, de ezért egy csöppet sem bánkódott.

A sikeredző, Csertői Aurél kezét többen is szorongatták. A tréner köbre emelte az örömét, s mint elmondta, edzői pályafutásának a legnagyobb élményét jelentette a Vasas elleni döntő, s ezt soha nem felejti el. Úgy érzi, hogy a csapat teljesen megérdemelte a kupasorozat végén a győzelmet. Vége lett a fogadásnak, ám a csapat csak nehezen tudta elhagyni a városházát: a téren rendületlenül kitartó szurkolók, szinte szétszedték a kedvenceket, akik millió számra osztogatták az aláírásaikat. Aztán menni kellett, hiszen szombaton tovább folytatódik a bajnoki sorozat, az FC Fehérvár 18 órakor Győrben vizitál.

  Matók János

 

Először MK-győztes a Fehérvár

2006.05.18 nso

Fennállása első Magyar Kupa-győzelmét aratta a Fehérvár labdarúgócsapata. Csertői Aurél tanítványai 2-2-es végeredmény után büntetőkkel 6-5-re legyőzték a Vasas csapatát, amelynek edzője, Pintér Attila nem szerezhette meg harmadik kupagyőzelmét három különböző csapattal.

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA, DÖNTŐ

VASAS – FC FEHÉVÁR 2-0 (1-0, 2-2, 2-2) – tizenegyesekkel: 5-6
Vasas -FC Fehérvár  2-2 - tizenegyesekkel: 5-6

Helyszín: Üllői út
Nézőszám: 6000
Játékvezető:
Megyebíró János
Asszisztensek: Székely Ferenc, Tompos Zoltán

                    A KEZDŐCSAPATOK:

VASAS FC FEHÉRVÁR
33 Németh G. 12 Sebők Zs.
27 Balog Zs. 85 Csizmadia
7 Janjics 17 Koller
21 Tóth A. 77 Kuttor
2 Molnár Z. 23 Horváth G.
18 Németh N. 10 Dvéri
6 Zováth 6 Schwarcz
67 Pintér Z. 20 Bozsics
19 Szabó O. 11 Alumona
14 Bárányos 9 Sitku
9 Waltner 8 Lattenstein
Vezetőedző: Vezetőedző:
Pintér Attila Csertői Aurél
Gólszerző: Waltner (25.), Sitku (46.), Schwarcz (57.), Balog Zs. (84.)
Csere: Pintér Z. h. Kapic (46.), Németh N. h. 22
Gyánó (61.), Szabó O. h. 30 Csordás (69.), Horváth G. h. 23 Vincze Z. (76.), Alumona h. 21 Dajics (78.), Dvéri h. 18 Horváth F. (107.)
Sárga lap: Kapic (51.), Sitku (63.), Molnár Z. (110.), Waltner (119.)

Tömegjelenet Sebők Zsolt kapuja előtt

Tömegjelenet Sebők Zsolt kapuja előtt


Csertői Aurél az előre megadott összeállításban küldte pályára tanítványait, Pintér Attila ellenben több változtatást is eszközölt a kezdőben. Meglepetésnek számított, hogy kikerült Gyánó Szabolcs, helyette a védekező középpályás Pintér Zoltánt kezdett.

Mindkét együttesnek voltak eltiltottjai, az elődöntőben kapott piros lapja miatt Rósa Henrik, valamint Györök Tamás és Daniel Tudor sem léphetett pályára.

Waltner és Kuttor (felül) párbaja

Waltner és Kuttor (felül) párbaja

 
Az első komolyabb lehetőség a Vasas előtt adódott, Kuttor labdavesztése után Bárányos remek bombát zúdított kapura, Sebőkről kipattant a labda, ám Németh Norbert szorongatott helyzetben leadott ismétlését már biztosan hárította a bajnokságban kevés lehetőséget kapó hálóőr.

A 25. percben megszerezte a vezetést Pintér Attila csapata: Dvéri és Pintér Zoltán csatázott a félpályánál, az angyalföldi futballista pöckölte tovább a labdát, amely a lesgyanús helyzetben mozgó Waltner elé pattant. Az egykori fehérvári támadó egyedül vezette rá Sebőkre a labdát, és nem is hibázott.

Megjött a sokat bírált csatár lövőkedve, négy perccel később újra próbálkozott, ám ezúttal nem találta el a kaput.

A Fehérvár támadójátéka nem volt ilyen jó a félidőben, Németh kapust keveset foglalkoztatták. A legígéretesebb próbálkozás Bozsicsé volt, ám a fiatal szerb remek lövése centikkel elkerülte a kaput.

Meglepetésre a szünetben Pintér Attila cserélt, Pintér Zoltán helyét Adem Kapic vette át.

Alig kezdődött el a második félidő, máris egyenlített a Fehérvár: Kuttor végzett el gyorsan egy szabadrúgást, a leshatáron álló Sitku átvette a labdát, majd a jobb alsó sarokba lőtt. Sőt, pár perccel később már a vezetést is megszerezhették volna a fehérváriak, ám Lattenstein gyönyörű kapáslövése elkerülte a kaput.

Az 54. percben Sebők nagy hibája majdnem Vasas-gólt eredményezett: Bárányos szöglete után rendkívül sután ütött a labdába a fehérvári hálóőr, és a játékszer fejbetalálta a gólvonalon álló Lattensteint, onnan viszont kifelé pattant.

Az 57. percben a csütörtökön 32. születésnapját ünneplő Schwarcz Zoltán megfordította az eredményt: a védekező középpályás Dvéri szabadrúgása után túlugrotta Zováthot, és a hosszú sarokba bólintott Németh fölött.

Pintér Attila ismét változtatott, beküldte Waltner mellé Gyánó Szabolcsot is, majd Csordás is pályára lépett.

A 76. percben közel volt az egyenlítéshez a Vasas, Bárányos beadását Balog alig fejelte a felső sarok mellé.

A 84. percben egy tömegjelenet végén már kiegyenlítettek az angyalföldiek: Bárányos szabadrúgása után nem tudott felszabadítani a fehérvári védelem, a labda Balog elé került, aki az ötösről bekotorta azt Sebők kapujába.


 

Kevéssel a lefújás előtt Dvéri szöglete után ismét Schwarcz érkezett, a középpályás fejese ezúttal a kapufáról pattant ki. Nem sokkal ezután Megyebíró játékvezető lefújta a második félidőt, következhetett a hosszabbítás.

A ráadás második félidejének elején a már sérüléssel bajlódó Dvéri lekéredzkedett, helyére a szintén télen visszatért Horváth Ferenc érkezett.

A hosszabbításban nem tudtak dönteni a csapatok, következhettek a büntetők. Az első három körben hibátlanok voltak az együttesek, majd Dajics és Janjics is hibázott. Az utolsó pár értékesítette a tizenegyeseket, így az első hibáig folytatódtak a büntetők. A 7. körben Bozsics büntetőjét kis híján megfogta Németh, de nem tudott hárítani, ellenben Sebőkkel, aki megfogta Molnár Zoltán próbálkozását.

A Fehérvár ezzel fennállása során először megnyerte a Magyar Kupát, Pintér Attila ellenben két győztes döntő után ezúttal vesztett.


 Székesfehérvár csak erre várt

2006. május 18.,nso

  • Az Üllői úton megrendezett Magyar Kupa-döntő végén az FC Fehérvár játékosai, vezetői és szurkolói ünnepelhettek: a Csertői Aurél edzette csapat tizenegyespárbajban legyőzte a Vasast, s lett először kupagyőztes.

     

    Csertôi Aurél repült… Játékosai úgy vigyáztak rá, mint a hímes tojásra

    fotó: M. Németh Péter

    Csertôi Aurél repült… Játékosai úgy vigyáztak rá, mint a hímes tojásra


    A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
     
    Ha a szurkolók száma döntene, a Fehérvár kiütéses győzelmet aratott volna. A három és fél ezer székesfehérvári remek hangulatot teremtett, amelyhez természetesen hozzájárult a mintegy nyolcszáz tagú angyalföldi különítmény is, ám utóbbi hangerőben nem vehette fel a versenyt a vetélytárs jóval népesebb táborával. Ennél természetesen jóval fontosabb kérdés volt, hogy a Vasas miként állja a sarat a bajnoki forma alapján sokkal esélyesebb Fehérvárral szemben. Mindenesetre elég volt futó pillantást vetni az összeállításokra, hogy kiderüljön: Pintér Attila is arra számított, az ellenfél irányítja majd a játékot. Az angyalföldi mezőnyjátékosok közül heten elsősorban a védekezéshez értenek igazán, és csupán hárman – Waltner Róbert, Bárányos Zsolt és Németh Norbert – mondhatók támadó futballistának. Kétségtelen, a fővárosi piros-kékek vezetőedzője ravasz taktikát választott, hiszen így a kontrajáték nagymesterét, a Fehérvárt arra kényszerítette, hogy támadjon.

    Az elképzelés a gyakorlatban is működött. A fehérváriak többet birtokolták a labdát, ám veszélyes helyzetet képtelenek voltak kialakítani, és a 42. percig el sem találták Németh Gábor kapuját. A másik oldalon Sebők Zsoltnak valamivel több dolga akadt, sőt a Vasas két hibának köszönhetően a vezetést is megszerezte. Az elsőt Dvéri Zsolt követte el, aki körülményesen vette át a labdát a gól előtt, ezért szerelni tudták, a másik pedig Székely Ferenc asszisztens lelkiismeretét terheli, hiszen Waltner Róbertet lesről engedte elindulni a fehérvári kapu felé.

    Kuttor Attila (középen) elsôként a szurkolókhoz rohant a kupával

    fotó: M. Németh Péter

    Kuttor Attila (középen) elsôként a szurkolókhoz rohant a kupával

    Csalódás volt a Fehérvár teljesítménye. Játékosai szorgalmasan, de ötlettelenül futballoztak, a csatárokhoz elvétve jutott el a labda, valósággal felszívódtak az ellenfél fegyelmezett védői között. Csak az első félidő hajrájában játszott úgy a csapat, hogy el lehetett róla hinni, képes gólt szerezni.

    A szünet után aztán a Vasas egy perc alatt kétszer is középkezdést végezhetett el, a Fehérvár ugyanis szemfüles góllal gyorsan egyenlített. A gól láthatóan jócskán fel is dobta a csapatot, amely a folytatásban sokkal jobban játszott, mint az első félidőben. Korábbi önmagához és a Vasashoz képest is jobb volt, az angyalföldieknek értékelhető megmozdulásuk is alig akadt a játékrész első negyedórájában. Mire pedig összeszedték magukat, az ellenfél meg is fordította az eredményt. A fehérváriak ekkor rengeteget mozogtak, a labdát birtokló játékosnak több választási lehetősége is volt a játék folytatására, nem hiányzott már az ötlet sem a futballjából, azaz megérdemelten vezetett Csertői Aurél együttese.

    A félidő derekán a Fehérvár úgy vélhette, érdemes ráülnie az eredményre, vissza is húzódott a kapuja elé, ám ez öngyilkos taktikának bizonyult. A Vasas hátrányban már nem taktikázhatott, Pintér Attila két csatárt küldött be két középpályás helyett, és mivel csapatának nem volt különösebb vesztenivalója, bátran támadva harcolt az egyenlítésért. Ekkor az angyalföldiek uralták a mérkőzést, és ha kicsit pontosabbak, egyik ziccerüket kihasználva nem kellett volna a hajráig várniuk a hosszabbítást jelentő gólra. Az egyenlítésük is megérdemelt volt, az más kérdés, hogy a rendes játékidő utolsó pillanataiban Németh Gábor bravúrja és a szerencse is segítette őket.

    A ráadás első fele kiegyenlített játékkal, a második enyhe fehérvári fölénynyel telt el, de gól nem esett.

    Következtek a 11-esek. Az első körben a Fehérvárból Sitku, Horváth Ferenc, Koller és Csizmadia betalált, Dajics viszont hibázott, a Vasasból Bárányos, Csordás, Gyánó és Tóth András volt eredményes, míg Janjics kihagyta a büntetőt. Ezt követően Kuttor és Bozsics a kapuba lőtt. Zováth sem hibázott, Molnár próbálkozását viszont Sebők kivédte. Ezzel története során először a Fehérvár nyerte meg a Magyar Kupát.

    Jó: Schwarcz, Kuttor, Sitku, ill. Németh G., Tóth A., Bárányos
     
    Csertői Aurél: „A torta a miénk”

    – Mi most az első szó, ami az eszébe jut?
    – Nyertünk! – vágta rá kapásból Csertői Aurél, a győztes fehérváriak vezetőedzője. – Nyertünk, és most ez a legfontosabb. Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, jó csapat a Vasas, de a miénk lett a kupa. Szakmai értékelést azonban most még ne várjanak tőlem, ez az este az ünneplésé.
    – Meddig tervezik az ünneplést? A hét végén újabb kemény feladat vár a Fehérvárra.
    – Valóban három rázós meccset kell még vívnunk ebben a bajnokságban, de nagy baj már nem lehet, a torta a miénk.
    – Mit gondol, a játékosai nem szállnak el a kupagyőzelemtől?
    – Minden fehérvári labdarúgó képes feldolgozni a sikert. Talán könnyebb is, mint a vereséget. Úgyhogy nincs más dolgunk, mint hogy tovább menjünk, és minden mérkőzésen győzzünk.

    Pintér Attila: „Sajnálom a srácokat”

    – Élvezte a kispadról a mérkőzést?
    – Nekem nem a szórakozás volt az első – mondta Pintér Attila, a Vasas vezetőedzője. – Elkerülhető gólokat kaptunk, ám a csapat azért megmutatta az erejét. Sajnálom a srácokat, mert nagyszerűen hajtottak, de a helyzetkihasználásunk ma sem volt a legjobb.
    – A tizenegyespárbaj során bízott a győzelemben?
    – A tizenegyes mindig lutri, sajnos most nekünk nem volt szerencsénk. Az jobban bosszant, hogy a második félidő első percében a játékvezető olyan szituációban ítélt ellenünk, amikor nem történt szabálytalanság, és a Fehérvár így tudott egyenlíteni.
    – Mintha mondott is volna valamit Megyebíró Jánosnak.
    – Nem éreztem Zováth János mozdulatát szabálytalannak. De nem kívánok a bíróval foglalkozni, a buta gólok és a rossz helyzetkihasználás miatt kaptunk ki.

    Új klub nevét vésik fel a Magyar Kupa serlegére

    „Tisztelt utazóközönség! Harmincéves vagyok, Vasas-szurkoló, és legutóbb húsz éve tudtam a csapatom sikerének örülni. Ha van szívük, ma este ennek a szerencsétlen csapatnak szurkolnak. Köszönöm a megértésüket, és elnézést a hangoskodásért” – próbált újabb híveket szerezni kedvenc együttesének még a meccs előtt egy szakállas angyalföldi drukker, és egy „Hajrá, Vasas!” bömböléssel nyomatékosította, hogy annyira azért mégsem szégyelli magát a hangoskodásért.

    Fájdalom, ezen az estén legfeljebb lélekben volt sok Vasas-szurkoló, testben alig, hiszen a fehérváriakhoz képest igen gyér volt az ellentábor. Márpedig ezúttal a többség győzött. Pintér Attila hiába ugrált ránézésre kétszer annyit, mint az athéni olimpián a trambulingyőztesek, a tizenegyesrúgó-párbaj után már csak a fehérváriak nótázását lehetett hallani. Molnár Zoltán hibáját követően legszívesebben mind a háromezer Vidi-szurkoló a pályára rohant volna, ám ebben a kerítés és a biztonsági emberek sorfala megakadályozta az ünneplésre vágyó tömeget. Így az össznépi fieszta a lelátóra korlátozódott, miközben a pályán sorra átvették az érmeket a vesztes, majd a győztes együttes játékosai az MLSZ vezérkarától.

    A fehérvári öltözőt érthetően majd szétvetette az öröm, ember aligha maradt szárazon, ugyanakkor a Vasas edzője, Pintér Attila szomorúan sétált fel a sajtótájékoztatóra: egymás után a harmadik évben már nem sikerült kupát nyernie. A legszomorúbb persze a szakállas Vasas-drukker lehetett: ez a nap is éppen olyan csalódás volt számára, mint az elmúlt húsz év.

    A fehérváriak viszont történelmet írtak: először került fel a csapat neve a Magyar Kupa serlegére.
  •  

    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!